Holdsúly mozgat itt napról napra, hogy körbefolyhassam
majd törött bokád mindkét szélét.
Marj szét és hagyj el! Túl terebélyes lettél bennem
és az ollóm nem metsz már úgy mint a szél.
Hogy hajthatsz újabbnál újabb fénytől mentő termést?
Félig kettétörten folyj!
Valami elveszett és érzem, mégis magunktól fél
ez a kis belémdőlt lány, keréktört' tájjal határolva tőlem el.
Mondd, hogy hol fáj! Csak most érthető lény!
Eltört jóság néz és ugyanúgy -jellemzően rám- fél.

Hízó.