AG
Annyi mindent nem láttam még, annyi mindent megélnék míg élek a keresetet
D
Félresöpröm egy percre, annyi mindent kivennék élményekből, mit még bele se tett
AG
Sebeket hordunk mind, mégis azt mondom még keresek feelingből hevesebbet
D
Ha elesek is leesik hogy minél többet tudok a világról, annál kevesebbet
AG
Szóval maradok mozgásban, veled egy haladok, tarsd meg az épp eszedben
D
Hisz’ épp ez ebben a szép hogy mind csak egy gramm kozmikus por vagyunk a gépezetben
AG
Annyi mindentől félünk egy fél életen át, hát nyitom az ajtót, exit, szia
D
Nem hajtok többet a látszat félére, tehát system error minden egzisztencia
AG
Annyi mindent nem éreztem még, annyi tempo, téma, meg klasz habi van
D
Annyi mindenen mentem keresztül pont, hogy megtanultam értékelni azt ami van
AG
Barátok, szerelem, annyi mindenen át mentünk, a magány is kísért már
D
Mégis annyi minden adhat remény még, az nyer, ki az új esély kapuján kisétál
[Chorus]
A
Annyi minden vár ránk még
GD
Annyi mindent rég kimondtam s tettem volna
Annyi mindent felednék
A
Annyi mindent nem láttam
GD
Átélnék veled még annyi mindent (annyi mindent, annyi mindent)
[Verse 2]
AG
Annyi mindent nem mondtam mint még te, mit magad mögött az úton elszórnál
D
Annyi lélegzetvétel, egy pillanatnyi csend, mi többet adhat ezer szónál
AG
Annyi lehetőség ha figyelsz hol vár, bukások után, hogy menni arra is merjek
DA
Annyi zenében annyi rezgés él, miért csak egynek engedhetném hogy magamra ismerjek benne
G
Engedd szabadon, a flowt is hagyom ha föltör egy mázsával
D
Soha nem mondom hogy maradok az aki voltam, együtt változok a Föld körforgásával
AG
Cipelem a súlyt és ledobom ha kell, ha nehéz is néha sok titkomtól
D
Annyi megfelelés keresztezi utunk, hogy nem gátolhat mától ki mit gondol
AG
Tartom a hátamat, pardon trék, vár muzsikaszóból is random még
D
Annyi mindent találtam a rapben, a hip hop túl mutat az underground-on rég
AG
Mégis ugyanaz úgy fent mint lent, mint benned és bennem nem egy klisét áll
D
Mert annyi minden jöhet még, az nyer, ki az új esély kapuján kisétál
[Chorus]
A
Annyi minden vár ránk még
GD
Annyi mindent rég kimondtam s tettem volna
Annyi mindent felednék
A
Annyi mindent nem láttam
GD
Átélnék veled még annyi mindent (annyi mindent, annyi mindent)
[Guitar Solo]
AGDAE|-----------------------------------------------------------------------------------|
B|-----------------------------------------------------------------------------------|
G|-----------------------------------------------------------------------------------|
D|-10------------------10-11/12-11/12-11/12-11/12b13-----13-12-10------------8/10----|
A|----12--10-12-----12--------------------------------------------12-10-12--------12-|
E|-----------------------------------------------------------------------------------|GDE|---------------------------------------------------------------------------|
B|---------------------------------------------------------------------------|
G|---------------------------------------------------------------------------|
D|-10-12--10-12--10-10-------------------------------------------------------|
A|----------------------12-10--------10-----10-12--------10-----10---12------|
E|--------------------------------12-----12-----------12-----12-----------12-|AGDE|----------------------------------------------------------------------|
B|---8---10---10---8---10---10---8---10---10---8---10---10--------------|
G|-9---9----9----9---9----9----9---9----9----9---9----9----7/8-6/7------|
D|-----------------------------------------------------------------9/10-|
A|----------------------------------------------------------------------|
E|----------------------------------------------------------------------|AGE|--------------------------------------------------------------------------------|
B|--------------------------------------------------------------5--8-8--10b11br10-|
G|------5---5---5---5---5---5---7/8b9br8\7-5---------5-----5--7-------------------|
D|-7--5---7---7---7---7---7---7--------------7---5-7---7--------------------------|
A|--------------------------------------------------------------------------------|
E|--------------------------------------------------------------------------------|
(You can also play the repetitive G|-5 D|-7 part with tapping D|-7t10p7t10...)
DE|----------------------------------17-17---17-17-15----17-15----|
B|---8-10--13--13--13b14br13\10----------------------17-------17-|
G|---------------------------------------------------------------|
D|---------------------------------------------------------------|
A|---------------------------------------------------------------|
E|---------------------------------------------------------------|
[Chorus]
A
Annyi minden vár ránk még
GD
Annyi mindent rég kimondtam s tettem volna
Annyi mindent felednék
A
Annyi mindent nem láttam
GD
Átélnék veled még annyi mindent (annyi mindent, annyi mindent)
[Outro]
AGDAGDE|----12-10-8---10----12-10-8---10----12-10-8---10----12-10-8---10---------------------------|
B|-10--------------10--------------10--------------10--------------10-----10/11b12-----8-10~-|
G|-------------------------------------------------------------------------------------------|
D|-------------------------------------------------------------------------------------------|
A|-------------------------------------------------------------------------------------------|
E|-------------------------------------------------------------------------------------------|