Testem kiégett, ódon katedrális.
A kín szunnyad mélyén csupán.
Letépett jel az angyal szárny is,
A vének könnye hull vérzõ nyomán.
Mélysötétbõl tör fel az árnyék,
Homály mélybõl felsíró lét.
Az arcokon jegy,
Káin bélyeg,
Sötéten izzó, vérszagú átok.
A csontokon jel,
Istentelen,
Megváltót gyászoló évszázadok.
A könyörgés nem értem szól,
csak áldozat a húsomból.
A kereszt már csak (én)reám vár,
õsmagány a síroknál.
Anyáink könnye hull szurok lékbõl.
Meggyötört testük új testet ád.
Lelkünk kitaszítatott kegyelmébõl,
Apánk belénk oltotta a halál magvát.
Vérünk önemésztõ, pusztító nász,
Utódaink hite elkárhozás.
Az arcokon jegy,
Káin bélyeg,
Sötéten izzó, vérszagú átok.
A csontokon jel,
Istentelen,
Megváltót gyászoló évszázadok.