Azt hitték sokan vége, de csak most kezdődik. Úgy látták sokan eltűnt, de csak most fog felemelkedni. Úgy érezték nincs itt, de mindig itt figyelt valahol. Az árnyékból les; maga az árnyék, nincs semmi Hozzá fogható, szépsége páratlan, ő az éj, Ő nekem minden, foglya vagyok az éjszakának Ébenfekete lelkének én is darabja vagyok. Magányomba rejtve, míg rám nem találnak, Csak ő szól hozzám, de így is csak suttogva, Nehogy ijedtség támadjon bennem hirtele Lététől mert ő bennem van, bennem is volt, Mily' szerencsés vagyok, hogy ezáltal ismerem Éjszínű lelkembe ő varázsol holdfényt. Mint bagoly, éjszaka nélkül én sem léteznék, Kell nekem, hogy éljek (vagy haljak). Vigyázz Rám, tartsd rajtam az éjnek két szemét!